Az Aranypart gazdag, termékeny vidék, a lemúriai civilizáció szíve és lelke. Dúsgazdag, egymással és a közeli Sztígiával is folyton marakodó városállamai fölözik le a déltengeri szigetvilág és a kontinens déli felének kereskedelmének a hasznát éppúgy, mint Pajzs-hegység gazdag bányáinak és a termékeny síkságokon mérföldeken át húzódó szántóföldek és gyümölcsösök termésének. Vitán felül ez Lemúria egyik leggazdagabb vidéke, az emberiség igazi civilizációs központja.

Az Aranypart őslakói a gríkek, ez a barna hajú, világos szemű és bőrű hajós nép, amely az emberi civilizáció zászlóvivőjévé vált az évszázadok során. A mediterrán éghajlat miatt a tunika és a saru az elterjedt viselet, városi polgároknál és előkelőknél kiegészítve tógával, hűvös időben köpenyt öltenek. A férfiak rövidre vágják a hajukat, és kedvelik a gondozott szakállakat, míg a nők hosszúra növesztik a hajukat és feltűzve a fejük tetejére tornyozzák. A férfi rabszolgák fejét gyakran borotválják kopaszra, a nőkét ellenben hosszúra növesztik. Csizmát csak a lovas katonák, a tengerésztisztek és az idegenek hordanak, a parasztok és a bányászok pedig bocskort koptatnak.

A kereskedelemben betöltött központi szerepük miatt a városokban szinte minden nép képviselői megtalálhatóak, és sok gazdag kereskedő és előkelő tart iffar vagy khitáj ágyast. Az északi és keleti határok közelében kevert vérű, felföldi és sztígiai ősökkel rendelkező csoportok élnek a falvakban.

Az Aranypart gyakorlatilag egyetlen hatalmas, déli fekvésű, termékeny tengerparti alföld Lemúria délnyugati régiójában. Nyugatról a Vadon mérsékelt övi és szubtrópusi őserdeje, északról a Pajzs-hegység roppant vonulatai, keletről az Alvilágba eredő Styx folyó gigászi tölcsértorkolata, délről pedig a meleg vizű Déltenger határolja. A Pajzs-hegység, nevéhez hűen, megvédi az Aranypartot mind az Üvegsivatag borzalmas lényeitől és időjárásától, mind a Vad Mezők nomád törzseinek rablóhadjárataitól. A síkságot kettéosztja a hegységben eredő, roppant bővizű Bor-folyó.

Amióta a városállamok egyesített erején és a barbár népek támadásai miatt Sztígiai Birodalom gerince megtöretett, és a vad piktek a Nyugati óceán partvidékére, a Vadon jószerével járhatatlan őserdeibe szorultak vissza, a grík városállamok hihetetlen fejlődésnek indultak. Bár a déltengeri kalózok sosem nyugszanak, a keleti városok és a sztígiaiak között ma is gyakoriak a harcok, a belső területekre időről időre rablóportyákat vezetnek északról a vad felföldi törzsek, és a városállamok urai alkalmasint akár egy kanál vízben megfojtanák egymást, de, köszönhetően a terület roppant előnyös földrajzi helyzetnek, a felszínen alapvetően békesség uralkodik.
A vidék és a kereskedelem irányítása felett tucatnyi gazdag városállam viaskodik. Ezek közül öt már évszázadok óta porondon van: Azúrhomok, Biztosrév, Bőségkő, Aranyöböl és Sirályváros.

Azúrhomok a legnyugatabbi városállam. Nevét a helyi kékes árnyalatú homokról kapta, amelyből tökéletes tisztaságú színes üveget állítanak elő a helyi mesteremberek. Ez a város elsődleges bevételi forrása, bár a közeli Vadonból kitermelt faanyag szerepe sem lebecsülendő. A várost egy előkelőkből, főpapokból és kereskedőkből álló tanács vezeti. Fontos megemlíteni, hogy ez az egyetlen aranyparti város, ahonnan nem csak nincs kitiltva a Széth-kultusz, de temploma is van.
Biztosrév a Bor-folyó torkolatánál épült kikötőváros. Jól védett tengeri és folyami kikötője, hatalmas raktárházai és megbízható pénzváltói -és kölcsönzői miatt kedvelt tranzitállomás a távolsági kereskedelmet folytatók között. Virágzik a korrupció és a feketepiac, a csempészés és hamisítás gyakorlatilag legális, viszont a rablást és tolvajlást, ha a városfalakon belül követik el, elrettentő szigorral és nagyon fantáziadúsan büntetik.
Bőségkő a Bor-folyó felső folyásánál épült. Kiépített folyami kikötőjéből nem csak a városban bányászott gránitot, márványt és drágaköveket szállítják délre, de a hegyek között fekvő bányásztelepüléseken kitermelt más köveket és érceket is. Híres a bőségkői csípős kecskesajt és a hegyek lábánál, a hordalékkúpokon termesztett apró szemű, de mézédes szőlő is. A bányászklánok és a drágakőcsiszoló-családok közötti erőegyensúly felett egy rejtélyes vallási szekta őrködik.
Aranyöböl az Aranypart és talán egész Lemúria legnagyobb és leggazdagabb városa. Úgy tartják, hogy amit itt nem lehet megvásárolni vagy ellopatni, az nem is létezik. A város vezetője az élethosszig választott Patrícius, akit a városi nemesség és a céhek vezető választanak meg, hangsúlyosan nem a saját körükből. A jelenlegi Patrícius korábban a cinikus-anarchoszidikalista iskolába tartozó koldus-filozófus volt, aki számtalan határozott változtatást vezetett be, amelyek senkinek sem tetszenek – ám azt készséggel elismerik, hogy így a dolgok sokkal jobban működnek.
Sirályváros a többi városállam és Sztígia hivatalos álláspontja szerint egy koszos kalózfészek, amelyet minél előbb ki kell purgálni. Nem hivatalosan a városállamok hajlamosak szemet hunyni, amíg a sirályvárosi vagányok és brávók lekötik a sztígiai flotta nagy részét. Mint az közismert, a Széth-papok minden sirályvárosi foglyot feláldoznak a Kígyók Urának. A gyűlölség, amely túlmutat a szokásos rivalizáláson, és eredete az idők homályába vész, kölcsönös: a városban halálbüntetés terhe mellett tilos a Széth-imádat, és ha sztígiai kémet fognak, ritkán vesződnek hosszadalmas bírósági eljárással. Említésre érdemes, hogy Sirályvárosban végződik az Arany-út, az egyetlen szárazföldi kereskedelmi út, amely az Aranypartot összeköti a külvilággal, így a városban a Pajzs-hegység hágóját őrző iszteriánus lovagok is gyakran megfordulnak.

Szerző: Alister  2011.09.05. 19:18 1 komment

Címkék: háttér aranypart lemúria tájai

A bejegyzés trackback címe:

http://lemuria.blog.hu/api/trackback/id/tr733204770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.