Szereplők:
- háromszor vízbefúlt Dalon, a Vízbefúlt Isten bajnoka, 3. szintű nord harcos
- Morien a Vadász, 3. szintű íjász
- Lanarion, 3. szintű Lussúria-pap
- Szatira, 3. szintű tolvajlány
- Széti, 3. szintű sztígiai illúzionista

A legutóbb ott hagytuk el, hogy Dalon és Morien elérték Azúrhomokot, hogy Vörös Rinaldo, a kalózvezér parancsára kikémleljék a várost és előkészítsék a terepet a kalózok támadásához. Hogy feltűnés nélkül járhassanak-kelhessenek a városban, munkát vállaltak a helyi Szolarisz-templomban: egy tál meleg ételért egész délelőtt hordták a vizet a templomba. Ezalatt felmérték, hogy a városi őrök sokan vannak és a kikötő megerősített, tehát nem lesz könnyű dolguk, szövetségesekre lesz szükségük.
Közben a kikötőben két hajó is kikötött. Az egyiken a sztígiai bűbájos Ramsztofer tanítványa, Széti érkezett meg, akit mestere különleges alkimista eszközökért; a másikon a női ruhákat hordó Lanarion és a húga, a kleptomániás Szatira, akik egyszerűen meg akartak gazdagodni a városban. A páros lerázott egy kereskedőt, aki egy különös fémbotot akart nekik eladni, majd tolvajlány rögvest akcióba lépett és megpróbált elcsenni pár erszényt. Az istenek azonban ellene voltak és lebukott: a kiszemelt kereskedő testőre elkapta a kezét és handzsárt rántott. A kedélyes önbíráskodás kiteljesedését Lanarion parancsvarázsa akasztotta meg, ám a pillanatnyi megtorpanás után a lincshangulat ismét felcsapott, de a célpontja immár a boszorkánynak nézett pap volt. Végül azonban a szerencse melléjük szegődött, és a pap Megbabonázással kombinált ékesszólása megmentette őket. Közben Széti lejelentkezett a helyi Széth-templomban, majd leadta a megrendelést az alkimista eszközökre az üvegfújók mesterénél, Azúrszemű Piszónál.
A csapat a Fészek nevű fogadóban futott össze, ahol a nőies megjelenésű Lanarion azonnal felkeltette a többi férfikarakter érdeklődését - mit szépítsünk rajta: izomból rányomultak mindhárman. Szó szót követett (a mesélő meg csendben sírt, hogy ebből karakterhalál lesz), Széti felfogadta testőréül a két kalózt, aztán az egész csapat felkerekedett, hogy fényes nappal(!) szemügyre vegye a kikötői hullámtörő végén álló, elhagyatott és kísértet-járta hírben álló Miszt-templomot. Az odajutással nem is volt gond, de amikor Dalon a csatabárdjával kezdte feszegetni a kaput, a közeli bástyán őrködő katonák rájuk szóltak, hogy talán nem kéne kiengedni a kísérteteket. A derék nordot a szép szavak nem hatották meg, de a rá irányzott dárdavető már igen - még valamit sikerült megtudni a kikötő védelméről. A csapat távozott, de visszatérést terveztek. Az estét és az éjszakát a Talléros nevű exkluzív játékbarlangban töltötték, ahol Dalon rávette néhány honfitársát, hogy ők is csatlakozzanak Széti testőrségéhez. Másnap a csendes regenerálódásé volt a főszerep, egészen estig, amikor a csapat ismét felkerekedett, hogy meglátogassa a titokzatos Miszt nem kevésbé titokzatos templomát - de nem jutottak el addig.
Éppen a kikötőn vágtak át, amikor egy csapat ájultan fetrengő szállítómunkásra lettek figyelmesek. Felfeszítve az általuk cipelt ládát, négy nagy méretű, különös, fekete viasszal lepecsételt amforára bukkantak. Mivel nem tudták őket elmozdítani, magához térítették az egyik teherhordót és kiszedték belőle, melyik raktárba kellett volna vinniük a ládát. Odamentek. Az egyik őrt elküldték, hogy szóljon a tulajdonosnak, aztán rátámadtak a másikra és meg is ölték. A holtestet az egyik nord bérencre bízták, majd a többiek behatoltak a raktárba. És itt a szerencse elpártolt tőlük, mert a raktár a helyi tolvajkláné volt, és mert véletlenül mind a négy orgyilkos ott lógott éppen, és mert az orgyilkosoknak sikerült becserkészniük őket. Amikor szétszóródtak a raktárban, az orgyilkosok rajtuk ütöttek: Morient megölték, Dalont, Lanariont és Szatirát elfogták, csak Szétinek sikerült előbb elrejtőznie, aztán kereket oldania a mágiája és némi szerencse segítségével. A foglyok az orgyilkosok Kegyetlen Nahor, a tolvajvezér elé vitték, ahol Dalont ékesszólása és szerencséje (volt bizonyos esély rá, hogy Nahor és Rinaldo ismerik egymást és még csak nem is utálják egymást, és bejött) megmentette az irháját - és utána rögtön megölette alkalmi társait, mert mi van, ha beszélnek valakinek...
A két túlélő, Dalon és Széti egyaránt a Fészekbe vonult vissza.

Szerző: Alister  2010.03.24. 00:08 1 komment

Címkék: krónikák aranypart azúrhomok dalon morien lanarion szatira széti

A bejegyzés trackback címe:

https://lemuria.blog.hu/api/trackback/id/tr581864082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malkavitamin ventrueknak 2010.03.24. 00:21:51

Ejnye, hát nem említed Széti legnagyobb sikerét? Mézes szavaival úgy sarokba szorította Lanariont, hogy "Lana" kénytelen volt belemenni, hogy 1. a (többi) férfiak kísérőként és testőrként funkcionáljanak mellettük (merthogy nő férfi nélkül ne utazzon, és ugyebár ő hiába bizonygatta, hogy van velük férfi) 2. Lanarion írni fog "atyjának" (azaz a családfői címet viselő nagybácsinak) azon kérdésről, hogy fér... feleségül mehet-e a stygiai úrhoz...
És miután feladta a levelet, Széti egészen egyszerűen jövendőbelijeként emlegette, és úgy kezelte, mintha valóban a hölgye volna. Érdekes módon sem a Lanarion csomagjában a "biztonsági szobaellenőrzéskor" talált férfiruha és korbácsok, sem az, hogy Lanarion mindig papként hivatkozott magára, nem ütött szeget senki fejébe... Sem az a gúnyos felhang, ahogy Szatira "nővérkém"-nek címezte a papot... No de hát ez van, fiúk, nem kell azonnal nyomulni...