A következőben egy tipikus lemúriai szervezet mutatok be a nagyérdeműnek. Nem cirkalmas légvárról van szó: a múlt szombati ülésen a négy karakterből kettő ennek a szervezetnek az Acélpikkely nevű rendházából kelt hosszú útra, Sztígia határvidékére, hogy bizonyítsák érdemességüket és rátermetségüket.
 

Az iszteriánus lovagrend


A rend története

Az al'iszteriánus lovagrendet, vagy rövidebben az iszteriánus rendet a Sárkányistent követő harcosok alapították, hogy a sárkánypapok fegyveres védelmét biztosítsák. A szervezet az isteni doktrínáknak megfelelően hamarosan függetlenítette magát, és a főpapok testőrségéből önálló elit fegyveres erővé léptek elő. Az évszázadok során a rend számos alkalommal kitüntette magát, hadjáratokban és békében egyaránt, bizonyítva, hogy önállóságra érdemes.

 

A rend leírása

Az iszteriánus rend áll a legközelebb Lemúrián ahhoz, amit mi lovagrendnek nevezünk. Tagjai szigorú hierarchiába szervezetten élnek és jellemzően nehézlovas harcmodort folytatnak, és azokon a helyeken, ahol ez számít, kikövetelik maguknak a nemesi elbírálást. Kiterjed birtokok felett rendelkeznek és számos helyen szednek vámot az áthaladó kereskedőktől. A kampány jelenében a rendnek kilenc rendháza található elszórva Lemúria nyugati régiójában, általában távol a városoktól, és ezek befolyása névleg az egész ismert világra kiterjed. Persze ez csak formaság: a rendházak tényleges hatalma csak pár napi járóföldre terjed ki, arra a pár falura, amelyet könnyedén elérhetnek.

 

Regulák:

  1. A hierarchia (Al'Iszter, sárkányok, iszteriánusok, sárkánypapok, hívek, mindenki más) szent és sérthetetlen. A sárkányurak a sárkány-társukkal azonos szinten állnak.

  2. A feljebbvalótól kapott utasítás parancs

  3. A rend szimbóluma az ezüst körben álló szabályos vörös háromszög

  4. Minden rendtag köteles tisztelni a Sárkányok Öregapját

  5. A fegyverzet: lehetőleg nehéz vért; hosszú kard; lándzsa; dobódárda vagy rövid íj; fémpajzs; csatabárd, láncos buzogány vagy fokos

  6. A rendtagok kötelesek a rend és önmaguk hatalmát, befolyását és vagyonát növelni

  7. Külsősök befogadás: rituális párbajjal

  8. „Szintlépés”: rituális párbajjal

  9. Rangok a renden belül: apród, fegyvernök, lovag, őrparancsnok, zászlóvivő, kapitány, hadúr, nagymester

  10. Azonos rangúak között az isteni kegy és a személyes érdemek (utóbbi kettő összefügg) alapján történik a differenciálódás.

  11. Azonos rangúak közötti nézeteltérések rendezése: békében rituális párbajjal, háborúban a közvetlen feletteshez fordulással, aki engedélyezheti a rituális párbajt

 

Szervezeti felépítés:

  1. nagymester: Sárkányvérű Trax nagyúr (8. szintű)

  2. hadurak: Lángvető Galasz (Tűzhegy), Árnyék Perro (Aranyfog), Hiram Kolonész (Karmazsin-szirt) (7. szint)

  3. kapitányok: 9 fő, (6. szint)

  4. zászlóvivők: 27 fő (5. szint)

  5. őrparancsnokok: 81 fő (4. szint)

  6. lovagok: 243 fő (3. szint)

  7. fegyvernökök: 729 (2. szint)

  8. apródok: 2187 fő (1. szint)

 

Területi megoszlás

  1. Nyugati rendtartomány:

Rendházak:

-Tűzhegy (az északnyugati hegyvidék egyik aktív vulkánja felett),

vezetője: Lángvető Galasz hadúr, helyettese: Jangil kapitány,

legénység: 4 zászlóvivő, 12 őrparancsnok, 36 lovag, 108 fegyvernök, 324 apród

-Acélpikkely (egy óriási óvilági fémhajó a Nyugati-óceánon),

vezetője: Fenolusz kapitány, helyettese: Monoklész zászlóvivő,

legénység: 3 őrparancsnok, 9 lovag, 27 fegyvernök, 81 apród

-Jégcitadella (a messzi Északon, az örök fagy birodalmában a befagyott tengerparton)

vezetője: Oleg Wolfrum kapitány, helyettese: Vasfogú Erik zászlóvivő,

legénység: 3 őrparancsnok, 9 lovag, 27 fegyvernök, 81 apród

Felügyelt területek: a messzi Észak, a nord szállásterület, a Nyugati-óceán, a déltengeri szigetvilág és a Déli-óceán nyugati fele, a Vadon északi fele

Ellenségek: ősemberek, nord törzsek, kalózok, északi városállamok, felföldiek

 

  1. Déli rendtartomány

Rendházak:

-Aranyfog (a Pajzs-hegység egyik nyugati hágóját őrzi),

vezetője: Árnyék Perro hadúr, helyettese: Izmail kapitány,

legénység: 4 zászlóvivő, 12 őrparancsnok, 36 lovag, 108 fegyvernök, 324 apród

-Viharkorbács (a déltengeri szigetvilág keleti szélén, Sztígiától délre)

vezetője: Yien Siro kapitány, helyettese: Zsineges Liu zászlóvivő,

legénység: 3 őrparancsnok, 9 lovag, 27 fegyvernök, 81 apród

Felügyelt területek: a Vadon déli része, a Pajzs-hegység, az Aranypart, a déltengeri szigetvilág és a Déli-óceán keleti fele, Sztígia, a Sztígiától délre és délkeletre eső földek

Ellenségek: az aranyparti városok, Sztígia, a fekete (merr) királyságok, déltengeri városállamok, kalózok

 

  1. Keleti rendtartomány

Rendházak:

-Karmazsin-szirt (Sztígiától északra, a Kitáj felé halandó Fűszerút nyugati végénél),

vezetője: Hiram Kolonész hadúr, helyettese: Langal kapitány,

legénység: 4 zászlóvivő, 12 őrparancsnok, 36 lovag, 108 fegyvernök, 324 apród

-Felleghasító (a Kitájba vezető legészakibb egész évben járható hágót őrzi),

vezetője: Lengi Timur kapitány, helyettese: Dindisz Kham zászlóvivő,

legénység: 3 őrparancsnok, 9 lovag, 27 fegyvernök, 81 apród

-Koromvár (az Örökké Égő Nap Városától keletre)

vezetője: Pirró kapitány, helyettese: Errasz zászlóvivő,

legénység: 3 őrparancsnok, 9 lovag, 27 fegyvernök, 81 apród

Felügyelt területek: az Üvegsivatag, az Üvegsivatagtól északra eső földek, a Sztígiától északra és keletre eső földek, a kitáj puszták, a távoli Kelet, az Ashura-földek

Ellenségek: iffarok, kitájok, nomádok, gnollok, ashura-földiek

 

  1. Központi rendtartomány

Rendházak:

-Sárkánybarlang (pontos helye nem ismert)

vezetője: Sárkányvérű Trax nagymester, helyettese: Darrosz kapitány,

legénység: 10 zászlóvivő, 30 őrparancsnok, 90 lovag, 270 fegyvernök, 810 apród

Felügyelt területek: egész Lemúria

Ellenségek: pontosan nem ismert

Szerző: Alister  2010.11.24. 00:31 2 komment

Címkék: háttér rendek iszteriánusok

A bejegyzés trackback címe:

https://lemuria.blog.hu/api/trackback/id/tr912469370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.11.24. 09:49:22

Érdekes. A lovagrend, csak adószedésből él, vagy van más bevételük is? (pl.: birtokok, adományok, egyházadó)

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.11.25. 14:16:45

@Judea: A kereskedelem megvámolásán túl a legtöbb rendháznak vannak saját bányái-birtokai, azonkívül rendszeresen portyáznak a akciórádiuszokon belül (ez jelent rablást és védelmi pénzszedést is). Ezek a rendszeres bevételi források.
Eseti jelleggel tehetséges fiatalokat megbíznak egy adott, jelentősebb összeg összeharácsolásával és leszállításával - a csapat jelenleg ezen munkálkodik. Ezenkívül megfelelően bőkezű (és amúgy kemény diónak ígérkező) adományozók esetében az egyes rendházak hajlandóak "baráti segítségnyújtás" jellegű cselekményekre is.
süti beállítások módosítása