Szereplők:
- Csontvető, 4. szintű tolvaj, jk
- Hasszán, 2. szintű tolvaj, njk
- Abdul, 2. szintű tolvaj, njk
- Asarédu, 4. szintű Ninurta-pap, jk
- <sajnos már nem emlékszem a nevére>, 4. szintű harcos, jk

Másnap Csontvető, a vállalkozó kedvű tolvaj két tanítványával, Hasszánnal és az eddigi életével meghasonlott Abdullal mégis csak leszedték az oltárról az aranynapot és megindultak vissza Fenyvestaréj felé. Egy tűzholló majdnem megsütötte őket, de végül sikeresen elérték a karavánutat, ahol éppen néhány társzekérből álló karaván közeledett.
Itt lépett be két új szereplő, egy elég jól felszerelt harcos (sajnos már nem emlékszem a nevére) és egy Ninurta-pap (Asarédu), akik egy aprócska karavánt kísértek, mint zsoldosok. Ők is találkoztak az úton álldogáló csontvázakkal. A legtöbb csontvázat a papnak sikerült elűznie, de a többiek rátámadtak, és kis híján agyon verték, amíg a többi (amúgy nagyon röhögő) zsoldos a segítségére sietett. Ahogy tovább haladtak, észrevettek három rongyos alakot, amint egy súlyos valamit cipelnek: Csontvető és két embere volt az. Néhány fegyveres elindult feléjük, de félúton rájuk rontott egy csapat rejtőzködő ghoul és egy egykor díszes köntöst viselő ghast. A pap előre sietett segíteni a zsoldosoknak, a harcos a karavánt őrizte. Jól tette, mert őt is megtámadta egy csapat élőholt. Csontvető és Hasszán is a segítségére sietett, hogy jó benyomást tegyenek a karavánra, mert szerettek volna csatlakozni hozzájuk. A pap közben megfutamította az élőholtak jó részét, a harcos pedig egymaga a menekülő sebesült ghast üldözésére indult. A játékosa vérszemet kapott: hiába veszítette el a lovát és hiába figyelmeztettem, hogy ez nem jó ötlet, követte a ghastot egy romos őrtoronyig. A rom természetesen tele volt az elűzött, de azóta felbátorodott ghoulokkal. Még így is megúszhatta volna, mert rendkívül jókat dobott kitartásra, de amikor észrevette, hogy néhány szörny megpróbál a hátába kerülni, menekülés helyett a falnak vetette a hátát, és ezzel megpecsételte a sorsát: a túlerő legyűrte.
A többiek vártak rá egy darabig, de nem jött vissza, így a kereskedő inkább felfogadta a gyanús küllemű, de a fegyvert jól forgató Csontvetőt és Hasszán, valamint a remegő térdű Abdult, hogy segítsenek megvédeni a megmaradt három szekerét. Sajnos napszállta után belefutottak egy csapat rablóba. Hála a szerencséjüknek és Csontvető ékesszólásának, csak a szekereket és a rajtalévő árut vették el tőlük, ők szabadon távozhattak. Éjszaka a ghoulok ismét rájuk támadtak. Bár sikeresen felmorzsolták a támadókat, de közben a kereskedőt és Abdult elrabolták. A pap ragaszkodott a kereskedő kiszabadításához, mert még nem fizette ki, Hasszán pedig megjegyezte, hogy ketten nem bírják el a zsákba csomagolt szimbólumot, így végül követték a nyomokat a holdfényben. Az őrtoronynál viszonylag könnyű dolguk volt: sikerült megakadályozni, hogy a ghast feláldozza a társaikat, sőt, még a lebénított harcost is kiszabadították. Némi ügyetlenkedéssel mérges gázt szabadítottak fel, de szerencsésen kimenekültek a szabadba és folytatták útjukat a város felé. Ekkor már némi nézeteltérés alakult ki a karakterek között a zsákmány elosztásáról, főleg a harcos által a ghastról letépett Hastur-szimbólum miatt (és akkor Csontvető az apró pálcáról, amit a harcos tett zsebre, még nem is tudott...)
Másnap a kicsiny csapat elkerült egy csapat sütkérező óriás gyíkot és véres csatában megfutamított egy vadkutyafalkát, majd estére elérték a várost. Itt a harcos és a pap csendes regenerációba süllyedt, Csontvető pedig felkereste Szolarisz papját. Teljes meglepetésemre a talált kincseket és az aranynapot átadta a papnak és mindenről részletesen beszámolt. A pap meggyógyította a sebeiket és rávette Hasszánt és Csontvetőt, hogy a messzi délen lévő Örökké Égő Nap városába vigyenek el egy levelet: cserébe tanítványul fogadta Abdult, a két tolvajt pedig beprotezsálta egy tartó nagyobb karavánba.
A harcos és pap eközben felderítette a várost, varázsló után kajtatva, hogy beazonosíttassák a talált varázspálcát. Némi kérdezősködés után eljutottak egy varázslóhoz, aki (milyen véletlen!) éppen annak a karavánnak volt a szervezője, amelyikhez Csontvetőék csatlakoztak. A varázsló meghallgatta a kérésüket, és közölte, hogy segít nekik, ha elhozzák neki a város előző vezetőjének pecsétgyűrűjét - ami jelenleg is a kezén van, a városi temetőben lévő kriptájában. A harcos lelkesen, a pap pedig vonakodva ráállt a hullarablásra. Azon melegében elmentek a városi temetőbe szétnézni, de nem vették észre, hogy a két tolvaj követi őket. Azt tervezték, hogy este visszajönnek, és addig is a pap védőmágiát olvasott a kripta ajtaját képező súlyos kőlapra. Csontvetőnek sikerült kihallgatnia őket, és kész volt az ő terve is: miután azok ketten bejutottak, ők is csatlakoznak, és szép szóval vagy erővel részt szereznek a zsákmányból. Hasszánnal elrejtőztek és várták, hogy a másik kettő visszatérjen.
Napszállta után a pap és a harcos visszaosont a temetőhöz. Útközben egy csapat koldusba botlottak, akikben a mohóság lebírta a józan észt és nekik támadtak. Az első körben csak úgy zúgtak a kritikusok, így, bár természetesen megfutamították őket, de súlyos sérüléseket szenvedtek, még mielőtt a temetőhöz értek volna. Odaérve sikerült észrevétlenül bejutniuk és a kriptához osonniuk. Ott azonban gondjaik támadtak a kőlappal. Végül kibillentették az egyensúlyából, de a súlyos lap kifelé dőlt: alig tudtak elugrani alóla és jókora zajt is csapott. Végül a harcos bement és feszegetni kezdte a szarkofág tetejét. Igen ám, csakhogy a városba nemrég érkezett Hastur-hitű zarándokok vezetője is a gyűrűt akarta, csak ő személyesen kívánta megszerezni, négy hű kultistája segítségével. Csontvető gyorsan felmérte zsákmányszerzés esélyeit, majd rálőtt a Hastur-papra, mert úgy vélte, hogy a harcos és a Ninurta-pap könnyebben meggyőzhető lesz. Közben a harcos felfeszítette a szarkofágot és nekiállt levágni a hulla kézfejeit, mert azok tele voltak gyűrűkkel, míg Ninurta hű szolgája szembeszállt Hastur híveivel. Varázslat nyílvesszőt követett, Csontvető bénultan zuhant egy sírkő mögé, négy árny kiemelkedett a sírból, majd az egyik elmenekült, a harcos kirontott a kriptából, de hálót dobtak rá, ám végül hiába szívták el a Ninurta pap és a harcos szinte minden erejét az árnyak, a magához térő Csontvető és Hasszán oldaltámadása megfutamította a túlélő Hastur híveket.
Ekkor a karakterek másodszor is komolyan összezördültek a zsákmány elosztásán. A két tolvaj illő részt kért a gyűrűkből, de a harcos kötötte az ebet a karóhoz. Többször fegyvert húztak és elrakták azokat, míg a Ninurta-pap szinte magatehetetlenül hevert a földön. A dolog már-már tettlegességig fajult, amikor befutott az őrjárat és biztos, ami biztos alapon mindenkit letartóztattak. Végül a két tolvajt kimentette a Szolarisz-pap, a harcosnál pedig megtalálták a volt elöljáró kezeit, így az egész balhét ő vitte el -> gályarabság.
A végén még osztottam TP-t, és így Csontvető (szvsz megérdemelten) lett az első szintet lépett K&M karakterünk.