Szereplők:
- Sheldon, ősember barbár, jk
- gnollok, njk-k
- egy titokzatos sztígiai férfi, njk

Amikor az Alvilágban Sheldon beleugrott a világok közti űrbe, egy kicsit elkésett, és így a rémálomszerű utazás végén nem a déli tenger egyik derűs szigetén bukkant elő, hanem a jeges Északon, egy barátságtalan, kopár sziklaszirten. Kedvenc ősemberünk, miután felmérte a helyzetet, lemászott, hogy élelmet keressen. Egy gnoll törzs barlangjára talált, és úgy gondolta, megalkuszik a nála is nagyobb, emberevő szörnyekkel. Szó szót követett, és mivel a páncélját nem akarta adni, ki kellett állnia párbajra a törzs bajnokával. Kis szerencsével ugyan legyőzte, de a gnoll közben félholtra verte, és a többiek nem akarták betartani az alkut. Seldon menekült, de rossz érzékkel a barlangrendszer belseje felé vezető utat választotta. Miután menetből levágott két őrt, a törzs sámánjának barlangjába jutott, ahol az öreg sámánon kívül egy fekete páncélos sztígiait talált, akik éppen tárgyaltak valamiről. Seldon gyorsan elpanaszolta, hogy a gnollok átverték, ami szemlátomást nem tetszett a sztígiainak. Szó szót követett, majd Seldont megkötözve elvezették és bebörtönözték.
Néhány nappal később, alkonyatkor a gnollok kivezették a barbárt egy parti sziklára, meglazították a köteleit, adtak neki egy kést, majd magára hagyták. A sámán kántálni kezdett, a kiszabaduló Seldonon pedig rossz érzés vett erőt... Hamarosan egy lidérces fénnyel derengő hajó emelkedett ki a hideg, sós habok közül. A barbár átugrott a hajóra, és egy csapat élőholt legyőzése után felgyújtotta azt, majd a tengerbe vetette magát. A szikláján tért magához, számos sebbel tarkítva, de bosszúszomjasan. Kiúszott a partra és visszatért a szigetre. Felmászott a sziklán ahhoz a barlanghoz, ahová az Alvilágból érkezett, mert fényt látott onnan szivárogni, de csak a kántáló sztígiait találta ott. Vele érthető okból nem akart összetűzni, ezért visszamászott gnollok barlangjába. Ott csak a haldokló sámánt találta, akit megmentett, majd a segítségével megzavarta a sztígiai varázslatát. Mindhárman a világok közötti űrbe zuhantak, ahonnan Seldon és Dzserri, a gnoll sámán egy kis déltengeri szigeten keveredett ki, alig pár pillanattal Csontvetőék után...

Szerző: Alister  2010.01.11. 21:13 Szólj hozzá!

Címkék: krónikák seldon

A bejegyzés trackback címe:

https://lemuria.blog.hu/api/trackback/id/tr861664718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása