Mottó:
"A barbarizmus az emberiség természetes állapota... A civilizáció természetellenes. Nem egyéb, mint a körülmények hóbortja. De végül is mindig a barbarizmus győzedelmeskedik."
- Robert E. Howard: Túl a fekete folyón

A hard fantasy vagy más néven sword&sorcery (kard és boszorkányság) a fantasy egyik altípusa, amely azonban markánsan különbözik mind a Tolkien nevével fémjelzett high fantasy mítoszépítésétől, mind a dark fantasy borús hangulatú világképétől. Ha láttad az első Conan-filmet vagy még inkább olvastad Robert E. Howard Conan- vagy Kull-novelláit, akkor sejtheted, hogyan is néz ki. Az alábbiakban az akadémiai aprólékosság igénye nélkül felsorolok pár jellegzetes stílusjegyet, amely reményeim szerint segít a hard fantasy esszenciájának megragadásában. Köszönöm az rpg.hu fórumozóinak a gyűjtőmunkában nyújtott hasznos segítséget.

Életérzés
A hard fantasy elég egyszerű érzésekről és motivációkról szól. A kifröccsenő vér mámora és a halál közelsége még jobban kiemeli az élet értékét. Az agresszív környezet hatással van a benne élőkre. Az igazságot mindenkinek magának kell megteremtenie, és erre megbízható eszköze csak a fegyveres erőszak lehet. Egy ilyen világban a társadalmi pozíció sokkal kevésbé jelentős, mint egy erős kéz vagy egy éles kard. E tekintetben a hard fantasy a westernnel rokonítható.
A dolgok könnyen jönnek és könnyen mennek: a hatalmas vagyonok hamar elúsznak. Mindenki a saját javát keresi - meg a másikét: kard, lopás, fondorlat és effélék által. A csalás, fosztogatás, és a többi teljesen normális és követendő dolog, ha szórakoztatóan és stílusosan művelik.

Hősök
A hősök nem nagyon félnek semmitől - ha mégis, kipróbálják, hogy az acél fogja-e? A kihívás csak feltüzeli őket, és a leglehetetlenebb helyzetekkel is szembenéznek, csak hogy bizonyítsák, erre is képesek. Hajlíthatatlan gerinc, meg nem alkuvás, elszántság - ezek az alapvető erények. A hard fantasy hősei választott céljaik mellett a végsőkig kitartanak. Gyakran az erőszakra építenek, de ettől még nem lesznek ostobák, sőt, épp ellenkezőleg: gyakran használják az eszüket, és úgy győzik le a náluknál erősebb ellenfelüket.
A nők szépségesek és a férfiak vitéz fegyverforgatók vagy rafinált csirkefogók.

Ellenfelek
Alacsonyabbrendű fajok, degenerált emberek, akik félmajmokká süllyedtek vissza, kannibálok, barlanglakók (a vadságba való visszasüllyedés illik a stílushoz) - és ellenpontként megjelenő fejlett civilizáció, amely talán csak lelkében torzult el. Jellegzetes szörnyek az óriásállatok és megjelennek az élők húsára vagy vérére szomjazó nyughatatlan holtak és szellemek is, de a legfontosabb ellenfél mindenképpen az ellenséges természet és a másik ember. Az ősi korokból fennmaradt értelmes lények, mint a kígyóemberek és a Lovecraft-féle ősnépek is előfordulnak. A démonok fondorlatosak és erősek, és a végén mindig kiszabadulnak - akkor pedig valaki rettenetes halállal hal meg... ha szerencséje van.
Barbárok és kalózok kegyetlenségei, és persze meg a legkegyetlenebb "civilizált" emberé. Az ellenséges szekták és gonosz istenek "mindennaposak", akárcsak a kíméletlen csaták és fondorlatos főgonoszok.

Mágia
A mágia jellemzően megrontó, gonosz hatalom képében van jelen. A hard fantasy varázslója keleties, gyakran testében is deformált és ha nem is végtelenül gonosz, de paranoid, végtelenül céltudatos és veszélyes alak. A mágia kiszámíthatatlan és halálos, a varázstárgyak szintén. A varázslás legalább olyan mocskos és veszélyes dolog, mint kardot lengetni egy vértől iszamos arénában.
A hard fantasy-ban két nagy csoportra oszthatjuk az adott világ lakóit: azokra, akik értenek (vagy azt hiszik, hogy értenek) a mágia használatához, és egyszerre istenítik és félik, míg a másik, lényegesen népesebb csoportba azok tartoznak, akik (jó okkal) rettegnek tőle, de ha felülkerekednek félelmükön és undorukon, mindent megtesznek, hogy elpusztítsák hordozóit és használóit. A varázstudók ereje nem abban rejlik, hogy látványos varázslatokat használnak, hanem abban, hogy fondorlatosak, a titkos tudás ismerői, és a legtöbb embert már attól is kiveri a víz, ha belegondolnak, mi mindenre lehet képes az az alak.Elsősorban tudásukat kamatoztatják: rejtélyek, ősi tekercsek, fóliánsok kibogarászása, megfejtése, egy elfeledett romváros meglelése.
A mágiahsználók általában a háttérből mozgatják a szálakat, de ha "terepre" mennek, akkor sem az oktalan pusztítás vezérli őket: bár hatalmuk félelmetesen nagy is lehet (homokviharokat idézhetnek, holtakat kelthetnek életre, rettenetes kreatúrákat teremthetnek, stb), de számukra nem ez a kihívás. Legfontosabb céljuk a tudás és a hatalom megszerzése, és ennek érdekében szinte bármire hajlandóak
Megjelenhetnek a modern technológiai vívmányok is, mint ősi civilizációk vagy bolygón kívüli kultúrák hagyatékai, esetleg kvázi-mágikus tárgyakként. Ezek általában megmaradnak a korai XX. századi sci-fi ponyvák kliséinél, úgymint lézerfegyverek, szivaralakú űrhajók, atomkézigránátok, magnetikus hősugarakat, kristályokkal fejlesztett erőterek, különféle halálos és tudatmódosító sugarak, és hasonlók.

Tájak
Minden új, minden más, minden furcsa. Egzotikus és idegen tájak, valamilyen extrém környezet, úgymint sivatag, még több sivatag, kősivatag, pusztaság, jeges sivatag, kopár (sivatagos) hegyek, dzsungel, sivatag, tenger és sivatag. A hard fantasy fundamentuma a pusztaság. A környezet többnyire ellenséges és agresszív
Fontosak a romvárosok, amelyek az ősi múlt mementóiként maradtak fenn. Lehetnek nagyon ritkán előbukkanó, varázsalttal vagy fejlett technikával védett helyek, amelyk csak időnként tűnnek fel. vagy ismert és rettegett helyek valamilyen eldugott zugban - de lehetnek akár néhány napi járásra is egy nagyvárostól, ahova csak a legbátrababk merészkednek be - és ők sem térnek vissza.

Társadalom
A hangsúly nem a nagy birodalmakon van, mivel sok kisebb államocska jobban kedvez a politikai és egyéb káosznak, hanem inkább a görög poliszrendszer a minta, az ókori kelet és a primitív Afrika. Sok a városállam, kevés a szervezett ország, jellemzően törzsi társadalmak, meg néhány teokrácia, oligarchikus köztársaság, türannisz és hasonlók. A rabszolgatartás magától értetődő dolog, még Jóként definiálható városokban is, és legfeljebb az háborodik fel rajta, akit leitatnak és eladnak rabszolgának.
Kedvelt és hálás téma az idegen népek különös és bizarr szokásainak bemutatása. Ezek általában dekadensek, excentrikusak vagy éppen ellenkezőleg, dogmatikusak és aszketikusak: a lényeg a meghökkentés.
A hadseregek sokkal kisebbek és a veszélyes környezet miatt jóval lekötöttebbek, ezért a komoly, nagy katonai összecsapások is sokkal ritkábbak. Néhányszáz fős seregek összecsapásait már nemzedékekig mesélhetik, ezer fős seregekkel háborúba pedig csak a legnagyobb birodalmak vonulhatnak.

Túlvilág és istenek
A halál végleges: aki meghalt, az halott, és ha visszajön, akkor már régen rossz. Tőlük már csak azok rosszabbak, akik szántszándékkal, a hatalom bűvöletében választják a síron túli létet - múmiák, lich-ek, vámpírurak és más hasonló förmedvények. A rég halott varázslók "felélesztése" pedig mindig nagyon kellemetlen következményekkel jár.
Az istenvilág emberközeli, abból a szempontból, hogy az istenek pitibb, kegyetlen vagy simán csak dekadens alakok, és egy isten és egy halandó között inkább csak hatalom szempontjából van különbség. Mivel a világ általában hanyatlóban van, vele együtt hanyatlanak az istenek is, akiknek hatalma híveik elfogytával véget ér. Ők mégsem küzdenek, hogy újabb híveket toborozzanak: legtöbbjüket melankólia és belenyugvás tölti el. Istenként tisztelhetnek még démonokat, nagy hatalmú szörnyeket és különféle lovcaraft-i iszonyatokat is, amelyek bizonyos áldozatokért cserébe mágikus erővel ruházhatják fel a papjaikat és követőiket.